Egyetlen mondat a lányomtól – hogy szégyelli, hogy nem tudok neki annyit adni, mint az anyósa – összetörte a szívemet. Egész életemben dolgoztam, küzdöttem, hogy mindent megadjak neki, de sosem voltam gazdag. Most, amikor a legjobban szükségem lenne a szeretetére, úgy érzem, mintha minden, amit adtam, semmivé vált volna.
A nevem Ivett. Férjhez mentem Dánielhez, egy jómódú budapesti család fiához, miközben én egy szűk zuglói panellakásban nőttem fel. A saját otthonunkért vívott harcunk során felszínre kerültek a családi sebek, titkok és az a kérdés: mitől leszünk igazi család?
Nagymamaként imádom Antit és Zsófit, de a menyem, Eszter nevelési módszerei egyre jobban aggasztanak. Minden látogatásnál nő bennem a feszültség, mert úgy érzem, a gyerekek túl sok mindent megkapnak, és nem tanulják meg az élet valódi értékeit. Vajon jogom van-e beleszólni, vagy csak csendben kellene figyelnem, ahogy a családom széthullik?
A nevem Márta, és a harmadik gyermekünk születése után az életem darabokra hullott. Férjem, András, aki korábban minden álmom társa volt, most minden baj forrását bennem látja. Nap mint nap küzdök a bűntudattal, a kimerültséggel és azzal a félelemmel, hogy elveszítem mindazt, amiért eddig éltem.
Gyermekkoromat szüleim viharos válása határozta meg, és húsz évvel később, amikor végre megbocsátottam apámnak, anyámmal való kapcsolatom végleg megromlott. A múlt titkai, a fájdalmas emlékek és a családi konfliktusok között próbálok békét találni. Ez az én történetem a megbocsátásról, a veszteségről és azokról a kérdésekről, amelyekre talán sosem kapok választ.
